Kaposvári Csíky Gergely Színház

MAGYARORSZÁG ELSŐ VASBETON-SZERKEZETES SZÍNHÁZA

„A színházhoz nem kell más, mint három deszka, két színész, és egy közös szenvedély.” (Lope de Vega)

Az épület helyszíne: Kaposvár
Épült: 1910-1911
Stílusa: szecessziós
Tervező: Magyar Ede és Stahl József
Az épület koordinátái: N 46° 21,240' E 17° 47,717'
Méretarány a Mini Magyarországban: 1:25

A SZÍNHÁZ TÖRTÉNETE

A városban nyári színház működött, de a megnövekedett igény miatt a város vezetősége 1908-ban pályázatot hirdetett állandó – vasbeton – színházépület létrehozására. A nyertes pályázat meg is valósult, és bár jelentősen túllépték a költségeket, hazánk egyik emblematikus szecessziós, vasbeton-szerkezetű épülete nyitotta meg kapuit 1911. szeptember 2-án. A nyitóelőadás Strauss Cigánybáró című operettje volt. Az épület a szecesszió stílusának szép, középületi példája.

Az épületet kétszer újították fel, a teljes belső felújítás még várat magára.

A színház legfőbb érdekessége kívülről nem látszik, mert az maga az épület vasbeton-szerkezete. Ekkoriban ugyanis a vasbeton világújdonságnak számított az építészetben. Külső kialakítása nem annyira díszes, mint a belseje.

Az épület tömegét a két bástyaszerű pilon (oldaltorony) és a főhomlokzat teljesen elrejti. A tömeget lazítják a kiugró melléktömbök és a teraszok.

TUDTA?

Eredetileg nyári színháznak szánták, mivel a város nem tervezte állandó társulat felállítását.

Megnyitásakor az ország legnagyobb és legmodernebb színház volt Magyarországon.

A kivitelezést Melocco Péter pesti vállalkozó végezte, az épületen látható ornamentika a kaposvári Borovitz-család műhelyében készült.

Az asztalosmunkát is helyi mesterre bízták: Szarka János volt az asztalos, az ács pedig Keresztúry János, szintén helyi mesterember.

Az első világháború alatt az épület katonai – tartalék – kórházként funkcionált, az előadásokat a Turul Szálló nagytermében tartották.

A színháznak 1955-ig nem volt állandó társulata, ekkor vette fel a Csiky Gergely Színház nevet is.

A város 2011-ben a további felújítások finanszírozására úgynevezett Téglajegyeket bocsátott ki, ezek megvásárlásával lehetett támogatni az épület állagmegóvását.

A ma is használt színpadtechnika az 1980-as években lett beszerelve.

A Csiky Gergely Színházban mutattak be először Magyarországon Tamási Áron-darabot: a Pompás Gedeon-t (1971).

A színház az 1970-es évektől pezsgő kísérleti színházzá vált, olyan színészekkel, mint Pogány Judit, Koltai Róbert, de Ascher Tamás rendező is jelentősen meghatározta a színház arculatát.

A KAPOSVÁRI CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ SZÁMOKBAN

A színház eredeti befogadóképessége 1400 fő volt, ezt később 840 főre csökkentették. Napjainkban 860 fő befogadására alkalmas a nézőtér.

A színházteremben két emeleti páholysor van, a harmadik szinten van a karzat.

A színpadnyílás 11 x 10 méteres.

A nézőtéren hatalmas csillár és 64 lámpa található.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close