Szolnoki Szigligeti Színház

AZ ÁTADÁS UTÁN NYOLCVAN ÉVEN ÁT EGYMÁST ÉRTÉK AZ ÁTÉPÍTÉSEK ÉS RENOVÁLÁSOK A SZÍNHÁZBAN

A szolnoki színjátszás gyökerei a 19. század közepéig nyúlnak vissza, állandó színházépületet a város azonban csak 1912-ben tudott emelni. Az 1912. április 20-án felavatott épület több hiányossággal is bírt: nem volt benne fűtés és a nem megfelelő minőségű építőanyagok, valamint a tervezés hiányosságai nem tették komfortossá az akkoriban 800 fő befogadására alkalmas épületet.

Szolnok 1919 májusától frontváros volt, a román tüzérség mintegy nyolcvan napon keresztül módszeresen lőtte a várost. Az épületbe többször is belőttek. A sérüléseket, károkat az 1920-as évek elején nagyrészt kezelték, de az épület általános leromlását nem tudták megállítani. A Thália szolnoki otthonának rekonstrukciója 1926-ban vette kezdtét. Megváltoztatták a tetőszerkezetet, a homlokzat „egyszerűsítése” miatt az épület elveszítette szerény szecessziós vonásait.

A színházépületet 1927-ben avatták fel másodszor. Az átalakítások egyetlen érdeme az volt, hogy bevezették az épületbe a Tisza Szálló és Gyógyfürdő 58 Celsius-fokos vizét, ezzel fűtötték a nézőteret és a szűkös öltözőket. A második világháború alatt komoly károk keletkeztek az épületben, főleg a tetőszerkezet sérült meg, 1945 nyarától éveken át védték a nézőteret a beázástól. Az okvetlenül szükséges javításokat 1946-1947-ben ugyan elvégezték, de az épület általános műszaki állaga az 1960-as évek elejére már annyira leromlott, hogy újabb rekonstrukció vált szükségessé.

Az átépítés 1963-ban fejeződött be, Szigligeti Liliomfi című darabjával nyitották meg a részben újjáépített színházat. A munkavédelmi hatóságok 1989-ben életveszélyessé nyilvánították az épületet.

A mostani színházépület tervezése és az építési munkálatok szűk két esztendőt vettek igénybe. Az építész-tervező Siklós Mária, a belsőépítész Schinagl Gábor volt. Az új színházépület 1991. április 11-én nyitotta meg kapuit a közönség előtt.

Az újjáépítést Siklósi Mária vezette

Épült: 1912
Újjáépítve: 1991
Tervező: Spiegel Frigyes, Englerth Károly
Az épület helyszíne: Szolnok
Az épület koordinátái: é. sz. 47° 10′ 21″, k. h. 20° 11′ 48″
Méretarány a Mini Magyarországban: 1:50

TUDTA?

Szigligeti Edéről két színházat is elneveztek: a szolnokin kívül a nagyváradi színház is az ő nevét viseli.

A szolnoki színháznak 1954 óta van önálló társulata.

Az épületben volt Örkény István Macskajáték című drámájának ősbemutatója.

A színház direktorai közül Schwajda György és Spiró György emelkedik ki.

Játszottak itt hosszabb-rövidebb ideig: Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya, Hollósi Frigyes, Mensáros László

A SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ SZÁMOKBAN

A nézőtér 462 fő befogadására alkalmas

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close